NŐI CSEVEJ

megküzdeni a rák diagnózisával a kezelések nehézségei majd visszatérés a hétköznapokba

 

 Élet a rák után....

Ezt a honlapot azzal a céllal hoztam létre, hogy segítsek nőtársaimnak akik hasonló cipőben járnak és emlőrákot diagnosztizáltak náluk. Segítség alatt értem, hogy szívesen meghallgatom azokat akiket esetleg senki sem hallgat meg mert, mondjuk a környezetük elzárkózik a témától, vagy nincsen kinek elmondani a félelmeiket. Én nem vagyok egészségügyi dolgozó, tehát semmiképp sem tudok orvosi segítséget nyújtani inkább lelki támaszt nyújtanék és remélem ti is tudtok majd nekem segíteni. Mondjuk ha a megadott címemre saját történettel jelentkeztek és ti tudtok támogatást nyújtani én szívesen azt közzéteszem a honlapon. Szóval valami ilyesmi... remélem útközben kialakul, minden esetre az akarat meg van bennem. Az ötlet pedig onnét ered, hogy kontrolvizsgálatokon mikor beszédbe elegyedem a sorstársaimmal akik, még kezelés előtt állnak, sokat segít ha reményteli gondolatokat fogalmazok meg számukra és nem mellékes, hogy látnak valakit aki végigcsinálta és még itt van. 

Nem szeretem a hangzatos puffogtatást annak hogy valaki legyőzte a rákot, nekem  inkább  jobban tetszik, hogy Isten segítségével itt vagyok  és teszem a dolgom. Mert bizony a diagnózis térdre kényszerít és ez egy jó alapállás az imához. 

Nekem három évvel ezelőtt diagnosztizálták a bal mellemben az emlőrákot. Nagyon az elején járok még a hosszadalmas útnak. A műtét után négy kemoterápiát majd 25 besugárzást kaptam és hormongyógyszert amire nagyon rosszul reagáltam és még mindig folyik a küzdelem a hormonokkal.

Kb hasonló kezelésben részesül minden nő, attól függően, hogy műtét előtti vagy utáni illetve pallitativ kezelésben részesül, viszont a terápiák hatása többé kevésbé ugyanaz, kihullik a szőrzet a haj, legyengül a immunrendszer, székrekedés vagy hasmenés a besugárzástól égési sebek... ja és kihagytam a hányást mert utálok hányni.

Nekem hatalmas segítséget nyújtott az első kemó utáni reggelen az a négy nő (imáimban szerepelnek) akik berobbantak a kórterembe, nagy kacagás közepette ledobálták a parókáikat és elfoglalták ágyaikat, jöttek terápiára. Azt hittem bolondok, kávét főztek viccelődtek és kacarásztak. Én meg ott feküdtem mint egy kiszáradt béka, egész éjjel hánytam és eldöntöttem, hogy ennyi... köszönöm én nem kérek ebből a piros löttyből inkább haljak meg. Aztán elkezdtek kérdezgetni, majd elmesélték, hogy ők hogyan vészelték át a piros koktélos periódust. Csak tátottam a számat, azt mondták nem is hánytak, hogy egyek szalonnát meg hagymát, meg egyek amennyi belémfér, szárított gyümölcsöket (aróniát, áfonyát, mogyorót, meg mindenféle magvakat) akkor is egyek ha nincs étvágyam, pizsamát ne húzzak és tegyem a dolgom mint annak előtt. Hát én azt hittem ez képtelenség. Aznap mikor hazamentem pizsamát vettem feküdtem és néztem a plafont és borzasztóan sajnáltam magam. Szépen elképzeltem ahogy meghalok, eltemetnek és elsirat a családom az ismerőseim. És nagyon-nagyon sajnáltam magam... miért pont én? nem vagyok sem jobb sem rosszabb senki másnál. Aztán bevettem egy nyugtatót, hogy tudjak aludni, mert már 24 órája nem aludtam. 

Reggel mikor felkeltem, felöltöztem. Megittam a reggeli kávémat elkóvályogtam a boltba bevásároltam, eldöntöttem mit főzök és nekifogtam. Igaz sokszor leheveredtem a kanapéra mert nagyon gyenge voltam, de a családot ebéddel vártam. És így egyik nap a másik után, kicsit felerősödve de annál nagyobb elszántsággal. Mondom, addig míg létezek hát legyen az a létezés méltóságteljes, csinálom a legjobb tudásom szerint. A második héten kezdett kihullani a hajam,  barátnőmmel elmentünk és vásároltam egy parókát (jó nagy kacagás közepette felpróbáltam az összeset, de egy pázs frizurát választottam). Este a férjem leborotválta a fejem és megkezdődött az élet egy másik dimenzióban, nőként kopaszon,telve  félelmekkel, de egyben hittel is. Innét folytatom....

Valéria

A címem: noicsevej@gmail.com 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 2
Heti: 3
Havi: 9
Össz.: 3 367

Látogatottság növelés
Oldal: Élet a rák után
NŐI CSEVEJ - © 2008 - 2024 - noicsevej.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »